Olyan korban élünk, ahol lassan már mindenkinek van legalább egy olyan ötlete, amelytől a meggazdagodást, a világ jobbá tételét és a sikert várja. Lelki szemeim előtt látom, ahogy ezek az emberek birtokukban az általuk korszakalkotónak hitt ötlettel hátradőlve ábrándoznak a…
i.e. SMART: avagy hogyan szerezzünk tőkét induló vállalkozásunknak
Az ördög mégsem Prada-t visel?
A második i.e. SMART beszélgetős estjén, volt BKF-es diákok előadását hallgathattuk meg, akik komoly sikereket tudhatnak magukénak a divatiparban. Számos kérdésre választ kaphattunk, többek közt, hogyan legyen saját divatmárkánk, hazai és külföldi vonatkoztatásokba is…
Kreatív írás zárófeladat - "Szerelem 30 sms-ben"
A Kommunikáció és médiatudomány szak első éves hallgatói Kreatív írás órán több különböző témában kellett megírniuk az év végi feladatot. Horváth Kitti írása.
Feladat
Írja meg egy szerelem történetét mintegy 30 db sms-ben. Minden egyes sms-t ugyanaz a…
Kreatív írás zárófeladat - "Tschüss tanárnő!"
A Kommunikáció és médiatudomány szak első éves hallgatói Kreatív írás órán több különböző témában kellett megírniuk az év végi feladatot. Szappanyos Anett írása.
Feladat
Írjon levelet annak a tanárának, akitől a legtöbbet szenvedett a középiskolában. Ne…
Kreatív írás zárófeladat - "Petra, a bevándorló"
A Kommunikáció és médiatudomány szak első éves hallgatói Kreatív írás órán több különböző témában kellett megírniuk az év végi feladatot. Alább Canadic Petra írása olvasható.
Feladat
Írjon levelet annak a tanárának, akitől a legtöbbet szenvedett a…
Kreatív karanténsziget
Egy elhagyott szovjet laktanyába indult kilenc kommunikáció és média szakos MA és BA hallgató két oktatóval, hogy multimédiás projekten vegyenek részt Hollandiából, Lettországból és Finnországból érkező egyetemistákkal közösen. Kottász Adél beszámolója.
Első…
TDM szakirány
Szívesen foglalkozol tervezéssel, kutatásokkal és elkötelezett vagy a hazai turizmus fellendítése és minőségi fejlesztése irányában? Akkor a TDM szakirányon a helyed!De kezdjük az elején: mi is maga a TDM? A betűszó a térségi desztinációs menedzsment kifejezést takarja. A TDM…
Egészségturizmus szakirány
Ha az egészségturizmus kerül szóba, mindenki a híres magyar gyógyvizeket kezdi emlegetni, ám azt kevesen tudják, hogy ennél valójában sokkal többről van szó. Ez egy rendkívül szerteágazó terület, mely felöleli többek között az egészségügyi turizmust, a gyógyturizmust, a…
Hivatásturizmus szakirány
Szereted a tradíciókat, ugyanakkor szeretnél naprakész szakmai tudásra szert tenni? Ha igen, a hivatásturizmus a te szakirányod!Hogy miről beszélek? A BKF hivatásturizmus szakiránya volt az első szakirány (az egészségturizmus mellett), mely Magyarországon a turizmus-vendéglátás…
Tudtad, hogy a turizmusból származó árbevételek 2/3-át a vendéglátásban realizálják? Ezért is született meg a döntés a gasztronómia szakirány elindításáról, ami az elhelyezkedési lehetőségeknek igen széles spektrumát kínálja. A szakirányon végzettek a vendéglátás…
Szabadidő, rekreáció-animáció szakirány
Megkérdezted már valaha ismerőseidet, hogy szeretnének-e animátorok lenni? Nos, én igen, és a legtöbben azt válaszolták, hogy ők sajnos nem tudnak rajzolni. Szerencsére nekik sem kell elkeseredniük, hiszen ahhoz, hogy valaki animátor legyen nincs szükség rajztudásra. Amire viszont…
„Együtt mertünk nagyot álmodni, így született meg a hotel egy pizzás doboz tetején.”
2007 októberében nyílt meg az Oktogon mellett, az Eötvös utcában az EasyHotel Oktogon, az EasyHotel lánc első, és egyetlen magyarországi tagja. Itt jártunk.Vajon mi minden rejtőzhet egy belvárosi bérház kapuja mögött? 21. századi hippik, járókeretes nyugdíjasok, elborult…
Csecsemők a nyomdagépen - Beszámoló a Biennale-ról.
Augusztusban a Velencei Biennálen, az egyik legrangosabb képzőművészeti fesztiválon járt a BKF-es hallgatók és Az Év Kreatív Ígérete verseny győzteseiből álló csoport. A szakmai kirándulást Barabás Márton, a BKF tanára vezette, vele beszélgettünk az utazás tanulságairól.…
Nyisd ki a szemed, és vegyél észre dolgokat! - Novák Andi élményei a Reklámkonferencián
Halk, ám annál élesebb hang törte meg édes álmomat, próbáltam értelmezni a számokat, amiket a telefonomon láttam: 4:30… Te jó ég… Bökdöstem Fatit, mutattam neki is, majd érkezett is a reakció: „Én inkább alszom”. Oké, én is aludtam volna, de a tudat,…
Szobor a szoláriumban - Bálint Zsófi beszámolója a Velencei Biennáléra tett utazásról
Az Év Kreatív Ígérete 2011-es díjazottjai nyereményként a Velencei Biennáléra mehettek két napos tanulmányútra, ahová elkísérték őket a BKF lelkes művészhallgatói is. Bálint Zsófi szóban, Valicsek Éva és Tímár Gergely képben dokumentálta az utat. Az ő benyomásaikat…
Sikeres hallgatóink - Interjú Gyürky Júliával
Úgy gondolod, ráérsz a főiskola befejezése után karriered építgetésével foglalkozni? Szeretném most bebizonyítani, hogy rosszul hiszed. Ebben Gyürky Júlia, Főiskolánk végzett hallgatója lesz a segítségemre, aki már másodévesként aktív szakmai tevékenységet folytatott, majd…
Boldog Szülinapot!
Ki tudja felsorolni milyen programok voltak a BKF 10. születésnapján? Nehéz feladat, mert igencsak változatos volt a kínálat:) Bár rengeteg előkészületet igényelt, de a sok munka meghozta gyümölcsét: fergeteges volt az ünneplés!
A SUPERHEROEk nem véletlenül vonzották magukra az…
Sikeres hallgatóink - Interjú Juhász Szabolccsal
Gondolkodtál már azon, hogy milyen lehet minden napodat egy élményfürdőben tölteni? Nos, Juhász Szabolcs, az Aquaworld fürdőigazgatója, aki Főiskolánk végzett hallgatója, tudja ezt. Ő mesélt nekünk munkájáról, a mindennapokról, a tapasztalatairól. Interjú az emberrel, aki…
Jó mulatság, férfi munka volt... - nemes küzdelem a viselkedéskultúra jegyében
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének közös szervezésében nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy házigazdája legyen egy egész napot felölelő, erőt és persze „viselkedést próbáló” I. Főiskolai és Egyetemi…
BKF 10 – A Csajos Sátor programjai
Már biztosan hallottatok róla, hogy idén 10 éves lesz a BKF és erre a különleges alkalomra fergeteges programokkal várunk titeket. Többek között jelentkezhettek a superheroes tehetségkutató versenyre, amely kiváló alkalom arra, hogy megmutassátok, mit tudtok, legyen az éneklés,…
BKF10
2011. március 18.Már negyedik alkalommal ültünk össze, hogy megvitassuk az előkészületeket az iskola szülinapjával kapcsolatban. A rendezvényt együtt szervezi az iskola marketing igazgatósága, az MHT, és a HÖK . Minden tervezett programot egy-egy csapat vezet, akikkel péntekenként…
Szakmai gyakorlati lehetőségek a turizmus-vendéglátás szakon
Mint a legtöbb gazdasági képzésnek, a turizmus-vendéglátás alapszaknak is része egy féléves szakmai gyakorlat, amely mindenki számára kötelező. A hallgatókban általában a második év magasságában tudatosul, hogy lassan gyakorlati helyet kellene keresniük. Ekkor kezdődnek az…
Karácsonyi ajándék Nektek
Nem tudom más hogy van vele, de én annyira szeretném, ha a karácsony előtti napok legalább 48 órából állnának. Annyi mindent eltervezek, számtalan helyre szeretnék még elmenni, megvenni, előkészíteni, és jó lenne nem kifacsarva, halál fáradtan nekiállni az ünnepnek. Jó lenne,…
Amikor úgy délután három körül odajött hozzám Gergő és a fülembe súgta: másfél órája narancssárga riasztás van érvényben, hirtelen az jutott eszembe, persze, hogy narancssárga! Meg zöld… Ja, hogy narancssárga meteorológiai, hú az baj! Kicsit félve néztem az égre,…
Utolsó kommentek